A hegedű története idővonalon: Az eredet egyszerű térképe

A vonós hangszerek azok, amelyek íj segítségével adnak ki hangot, mint például a hegedű. A hegedű ősei feltehetően az arab rabab és a rebec, amelyek a középkorban Keleten keletkeztek, és a tizenötödik században népszerűek voltak Spanyolországban és Franciaországban. A hegedű, egy vonós hangszer, először Európában jelent meg a középkor vége felé. A hegedű rokonságban áll a kínai erhu és morin khur hangszerekkel, amelyek a keleti rababból származnak.

Ebben a cikkben gazdag történelmével és eredetével foglalkozunk. Átfogó képet is bemutatunk A hegedű történetének idővonala hogy vizuálisan is bemutathassuk az evolúcióját. Most pedig olvassunk, hogy felfedezzük az összes részletet, amit tudnod kell róla.

• 1. rész. Hogyan néz ki az első hegedű?
• 2. rész. Írd fel a hegedű idővonalának történetét képekkel
• 3. rész. Hogyan készítsünk hegedűtörténeti idővonalat a MindoOnMap segítségével
• 4. rész. Az ókori és a modern hegedű közötti különbségek

1. rész. Hogyan néz ki az első hegedű?

A hegedű teljességét tekintve egyedülálló elődeihez képest. Továbbá, ahelyett, hogy fokozatosan fejlődött volna az idők során, hirtelen, 1550 körül nyerte el modern formáját. Azonban ezek közül a régi hegedűk közül egyik sincs ma használatban. Az ebből a korszakból származó hegedűkről készült festmények alapján következtetni lehet a hangszer történetére.

Észak-Olaszország ad otthont a történelem során ismert két legrégebbi hegedűkészítőnek: a salói Gasparo di Salònak (más néven Gasparo di Bertolotti) és a cremonai Andrea Amatinak. E két hegedűkészítő segítségével a hangszer története a mítoszok ködéből kiviláglik az ellenőrizhető igazságra. Ez a két ember a mai napig készít hegedűket. Valójában Andre Amati hegedűje a legrégebbi, amelyet ma is használnak.

2. rész. A hegedű történetének idővonala

A zenetörténet egyik legismertebb és legérzékenyebb hangszere a hegedű. A hegedű története évszázadoknyi művészetet, zenei újítást és kulturális jelentőséget ölel fel, a középkori Európában kialakult szerény eredetétől kortárs remekművé válásáig. További részleteket alább talál, valamint egy nagyszerű, a MindOnMap által készített vizuális csatornát. Nézd meg most a hegedű történetének idővonalát:

9.–13. század: Korai vonós hangszerek

A vonós hangszerek fejlődését olyan előfutárok megjelenése befolyásolta, mint a vielle (Európa) és a rebab (Közel-Kelet).

1500: Megszületett a modern hegedű.

Észak-Olaszországban jelent meg először a hegedű a mai formájában, Cremona és Brescia voltak az első jelentős központok. Standard formáját Andrea Amati nevéhez fűződik.

1600-as évek: Az aranykor

Giuseppe Guarneri, Antonio Stradivari és Niccolò Amati voltak azok az olasz kézművesek, akik javították a hegedű akusztikáját és formatervezését.

1700-as évek: A Stradivari mesteri elsajátítása

Számos, Antonio Stradivari által készített hegedű ma is nagyra értékelt páratlan hangminősége miatt.

1800-as évek: A romantikus korszak terjeszkedése

Olyan zeneszerzők, mint Paganini és Beethoven, a hegedű kifejezőerejét mutatták be mind szóló-, mind zenekari műveikben, jelentős előrelépéseket téve a hegedűtechnika terén.

1900-as évek: Világszerte jelenlét és tömeggyártás

A hegedűk gyári gyártása tette elérhetővé azokat az egész világon az emberek számára. A hegedű beépült a népzenébe, a jazzbe és a klasszikus zenébe.

2000-es évek: Kortárs innováció

A hegedű szerepét kibővítették az elektromos hegedűk és a műfaji fúzió (beleértve a popot, a rockot és az EDM-et). A digitális technológia a dalszerzést és a tanulást is segíti.

3. rész. Hogyan készítsünk történetet a hegedű idővonaláról a MindOnMap segítségével

Mindannyian felfedeztük, hogy a hegedűnek gazdag történelme van. Láthatjuk az innovációt, amit megvalósított, és azt, hogy az emberek mennyire szerették az évek során. Valóban rengeteg részletet kell megérteni róla. Jó, hogy van egy világos és nagyszerű MindOnMap idővonalunk a hegedű történetéről, amelyet fentebb mutatunk be. Kíváncsi vagy, hogyan készült? Csak néhány lépésből áll; kérjük, tekintsd meg az alábbi témát:

Nézd, a hegedű idővonalának létrehozásának egyszerű folyamata lehetséges a MindOnMap segítségével. Nagyon egyszerű a folyamat, mégis hatékony vizuális megjelenítést tud létrehozni az összes fontos részlet bemutatására.

4. rész. Az ókori és a modern hegedű közötti különbségek

Egy hangszer evolúciója összehasonlítható a fejlődésével. Számos szakasza nem világos vagy dokumentált, és fokozatos és bonyolult folyamatról van szó. A hegedű története a kilencedik századra nyúlik vissza. A rabãb, egy ősi perzsa hegedű, amely népszerű volt az iszlám dinasztiákban, a hegedű egyik elképzelhető elődje. A rabãb két selyemhúrból állt, amelyeket hangolókulcsokhoz és egy végcsaphoz rögzítettek.

Ezeknek a húroknak a hangolása kvintekben történt. A hangszernek hosszú nyaka, bund nélküli teste és körte alakú tökfej volt. Számos európai vonós hangszer fejlődött ki a 11. és 12. századi Nyugat-Európába való bejutásuk eredményeként, a líra és a rabab hatására, a tökéletesség és a finomítás iránti soha véget nem érő vágy, valamint az egyre összetettebb repertoár követelményei által vezérelve. Ahogy haladunk előre, íme a különbségek egy ősi hegedű és egy modern hegedű között.

Ősi hegedű

A rebec, egy rabãb alapú hangszer, amely Spanyolországból származik, valószínűleg a keresztes hadjáratok eredményeként, a hegedű egyik őse. A rebeket vállra helyezve játszották. Fa teste és három húrja volt. Lengyel hegedűk, a bolgár gadulka, valamint a gudok és smyk néven ismert orosz hangszerek is jelen voltak, amelyek a XI. századi freskókon láthatók.

A rebec jelentősen különbözött a 13. századi francia vieille-től. Öt húrja és nagyobb teste volt, amely méretében és formájában is hasonlított a mai hegedűre. A bordái íveltek voltak, hogy megkönnyítsék a vonózást. Zavarba ejtő módon a vielle név később egy másik hangszerre, a vielle á roue-ra utalt, amelyet ma tekerőlantként ismerünk.

Modern hegedű

Ahogy a modern hegedű fejlődött, a kevésbé arisztokratikus lira da braccio család hangosabb hangszerei fokozatosan kiszorították ezeket a gambákat, amelyek jelentős hangszerek voltak a reneszánsz idején. A tizenhatodik század elején a hegedű debütált az észak-olaszországi Brescia régióban.

1485-től Bresciában működött egy nagyra becsült vonós hangszeresekből álló iskola, akik a reneszánsz összes vonós hangszerének – köztük a viola da gamba, a violone, a lyra, a lyrone, a violotta és a viola da braccio – készítői voltak. Bár a tizenötödik század első évtizedeiből származó hangszerek nem maradtak fenn, a hegedűk számos műalkotáson láthatók ebből a korszakból, a hegedű elnevezés pedig először 1530-ban jelenik meg bresciai iratokban.